Tinnye Község Önkormányzatának
2/2005. (III. 3.) sz. KT. rendelete
a díszpolgári cím alapításáról és adományozásának rendjéről
Tinnye Község Önkormányzata – a helyi önkormányzatokról szóló 1990:LXV. törvény 10. § (1) bekezdés c) pontja, valamint a 16. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján –, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként a jelen és az utókor elé
Tinnye Község Díszpolgára
címet alapít, s ezen elismerések adományozásának feltételeit, és az eljárás rendjét a következő rendeletben szabályozza:
A díszpolgári cím
1. §
(1) A “Tinnye Község Díszpolgára” cím adományozható annak a magyar, vagy külföldi állampolgárnak, aki valamely kiemelkedően jelentős munkájával, vagy egész életművével mind a községen belül, mind pedig országosan, vagy nemzetközi viszonylatban olyan általános elismerést szerzett, amely hozzájárult a község hírnevének öregbítéséhez, továbbá példamutató emberi magatartása miatt egyébként köztiszteletben áll.
(2) Díszpolgári cím évente egyszer adományozható.
(3) A díszpolgári címmel külön erre a célra készített díszoklevél és emlékplakett jár.
2. §
(1) A község díszpolgára az adományozástól kezdve viselheti a kitüntető címet, valamint élvezi azokat a kiváltságokat, amelyek e rendelet szerint a díszpolgárokat megilletik.
(2) A település díszpolgára:
a) tanácskozási joggal részt vehet a képviselő-testület ülésein;
b) az önkormányzat által rendezett minden ünnepségére hivatalos, és a lehetőségek szerint ezeken megkülönböztetett figyelem illeti meg;
c) díjtalanul látogathatja az önkormányzat valamennyi közművelődési és művészeti intézményeit, valamint ilyen jellegű rendezvényeit.
Az elismerés adományozásának rendje
3. §
(1) A díszpolgári címet ünnepélyes keretek a polgármester nyújtja át.
(2) Az elismerések odaítélését és átadását megelőző eljárás lefolytatására a képviselő-testület előkészítő bizottságot jelöl ki, amelynek tagjait – a község köztiszteletben álló polgárai, a különböző egyesületek, érdekközösségek, valamint a lakóhelyi közösségek képviselői közül – név szerint kéri fel.
(3) Az előkészítő bizottság a javaslatát, a közvéleményt is figyelembe véve alakítja ki. Egyetértés hiányában rangsor szerinti alternatív javaslatot terjeszt a képviselő-testület elé.
(4) Az elismerésre érdemes személy elhalálozása esetén posztumusz kitüntetés is adományozható. Ebben az esetben az elismerés átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
(5) A képviselő-testület az elismerések odaítéléséről a jelen levő képviselők kétharmadának, de legalább a megválasztott képviselők több mint a felének szavazatával dönt.
Az elismerések visszavonása
4. §
(1) A díszpolgári cím visszavonható, ha az elismerésben részesített személy arra érdemtelenné válik.
(2) Érdemtelen az elismerésre különösen az, akit a bíróság a közügyek gyakorlásától jogerősen eltiltott. Ebben az esetben az elismerést vissza kell vonni.
(3) A visszavonás módjára a 3. §-ban foglalt szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
Vegyes rendelkezések
5. §
(1) Az elismerésben részesített személyekről és szervezetekről a polgármester nyilvántartást vezet, és gondoskodik a 2. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezések érvényesüléséről.
(2) Az adományozást az önkormányzat hivatalos lapjában, valamint az Internet oldalakon közzé kell tenni.
(3) Az elismerések, és juttatások költségeinek fedezetét az önkormányzat éves költségvetésében kell biztosítani.
6. §
E rendelet a kihirdetés napján lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik.
dr. Bak Ferenc Baják János
polgármester m.b. jegyző
A rendelet kihirdetve: 2005. március 03.
Baják János
m.b. jegyző