Tinnye község Önkormányzatának
9/1995. (XI. 9.) sz. KT. rendelete
a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről
Tinnye község Önkormányzatának Képviselő-testülete – az 1990. évi LXV. tv. 50 § (2) bekezdésének felhatalmazása alapján – helyi rendeletet alkot a helyi népszavazás és népi kezdeményezés további feltételeinek meghatározása céljából.
I. FEJEZET
A helyi népszavazás kezdeményezése
1. §
(1) Helyi népszavazást a polgármesternél kezdeményezheti:
- a települési képviselők legalább egynegyede,
- a képviselő-testület bizottsága,
- a helyi társadalmi szervezet vezető testülete,
- legalább 150 fő tinnyei állandó lakos választópolgár.
(2) Amennyiben a kezdeményezés nem az arra jogosult személyektől vagy szervektől érkezik, ill. az (1) bekezdésben meghatározottnál kevesebb a kezdeményező választópolgárok száma, a kezdeményezést a polgármester írásban elutasítja.
2. §
(1) Helyi népszavazás kezdeményezése ügyében aláírást gyűjteni Tinnye község Önkormányzatának jegyzője által hitelesített – tehát aláírt és a Polgármesteri Hivatal pecsétjével ellátott – ív másolatán lehet.A jegyző a hitelesítést az ív benyújtásától számított 3 napon belül köteles elvégezni.
(2) Helyi népszavazás kezdeményezése esetén a kezdeményezőnek pontosan és egyértelműen meg kell határoznia a népszavazásra bocsátandó kérdést.
(3) Minden aláírást gyűjtő ívnek pontosan és azonos módon tartalmaznia kell:
a.) a (2) bekezdésben foglaltaknak megfelelően meghatározott kérdést,
b.) az aláíráshoz szükséges rovatokat, így: - személyazonosító adatok
- olvasható név
- lakcím
- aláírás
c.) azt, hogy a népszavazás kezdeményezéséhez legalább 150 választópolgár aláírása szükséges.
3. §
(1) A jegyző megtagadja az aláírást gyűjtő ív hitelesítését, ha a megfogalmazott kérdésben helyi népszavazás nem írható ki, ha az ív nem felel meg a 2. § (3) bekezdés a.) és b.) pontjaiban foglaltaknak.
(2) A jegyző határozata ellen a kézhezvételtől számított 3 napon belül kifogást lehet benyújtani a Budakörnyéki Bírósághoz.
(3) A bíróság a kifogásról a beérkezéstől számított 3 napon belül nemperes eljárásban határoz.
4. §
(1) Aláírást gyűjteni az aláíró ívek hitelesítésétől számított 30 napig lehet.
(2) Az aláírt ívek legkésőbb az ezt követő nyolcadik napon adhatók át a polgármesternek.
(3) Amennyiben az aláírások száma meghaladja a 6. § (4) bekezdése szerinti 200 aláírást, a polgármester az íveket a kézhezvételtől számított 3 napon belül átadja a kezdeményezés hitelesítése végett a helyi Választási Bizottságnak.
(4) A hitelesítés e rendelet által előírt számszerűség ellenőrzését, valamint a kezdeményezést aláíró állampolgárok azonosítását jelenti a népesség-nyilvántartási adatok alapján, a választójogosultság megállapítása végett.
(5) A hitelesítést 3 napon belül le kell folytatni.
(6) Amennyiben a hitelesítés során figyelembe vehető aláírások száma 200 alá csökken, de meghaladja a 150 főt, a helyi népszavazás kitűzéséről a képviselő-testület a 6. § (1) és (2) bekezdés szerint határozattal dönt.
II. FEJEZET
A helyi népszavazás kitűzése és lebonyolítása
5. §
(1) A képviselő-testület helyi népszavazást köteles kiírni
- a községegyesítésnek és a községegyesítés megszüntetésének kezdeményezése
- közös képviselő-testület alakítása, a közös képviselő-testületből való kiválás tárgyában,
- továbbá azokban az ügyekben, amelyet önkormányzati rendelet meghatároz.
(2) A képviselő-testület helyi népszavazást rendelhet el
- a hatáskörébe tartozó ügyben,
- önkormányzati rendelet megerősítésére.
(3) Nem rendelhető el helyi népszavazás
- a költségvetésről való döntés tárgyában,
- a helyi adónemeket ill. mértéküket megállapító rendelet tárgyában,
- a képviselő-testület hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, személyi kérdésekben,
- a képviselő-testület feloszlatásának kimondásáról.
6. §
(1) Helyi népszavazásra irányuló kezdeményezésről a képviselő-testület a kezdeményezés írásos anyagának a polgármesterhez történő eljuttatásától számított következő ülésén dönt.
(2) A polgármester a helyi népszavazás kiírásának tárgyában a testületi ülést 15 napon belül köteles összehívni.
(3) A helyi népszavazásra irányuló kezdeményezésről a képviselő-testület név szerinti szavazással hozott határozattal dönt.
(4) A képviselő-testület köteles népszavazást kitűzni, ha azt legalább 200 fő tinnyei állandó lakos választópolgár kezdeményezte.
(5) A képviselő-testület a helyi népszavazásról szóló határozatában
- meghatározza a helyi népszavazásra bocsátandó kérdés szövegét,
- kitűzi a szavazás helyét és időpontját.
(6) A helyi népszavazást az elrendelésétől számított 2 hónapon belüli időpontra kell kitűzni.
(7) Amennyiben a helyi népszavazás kiírását az 1. § (1) bekezdésében megjelölt kezdeményezők a kezdeményezés során meghatározzák a népszavazásra bocsátandó kérdés szövegét, attól a képviselő-testület a népszavazás kiírásakor nem térhet el.
(8) Amennyiben a képviselő-testület határozattal megtagadja a népszavazás kiírását, döntését indokolni köteles.
7. §
(1) A helyi népszavazást a helyi választási bizottság bonyolítja le a helyi képviselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. tv. rendelkezéseinek alkalmazásával.
(2) A választási bizottság munkáját segíteni, a technikai feltételeket biztosítani a jegyző köteles.
(3) A helyi népszavazás költségei az önkormányzat költségvetését terhelik.
8.§
(1) A helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben az vehet részt, aki a helyi önkormányzati választáson választójogosult.
(2) A helyi népszavazás
- érvényes, ha a választópolgárok több mint fele szavazott, és
- eredményes, ha a szavazóknak több mint a fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott.
(3) A helyi népszavazás eredményéről a választási bizottság tájékoztatja a testületet.
9. §
(1) A népszavazás eredménye kötelező a képviselő-testületre.
(2) Eredménytelen helyi népszavazás esetén a képviselő-testület a népszavazás napjától számított 5 napon belül összehívott rendkívüli ülés keretében dönt a népszavazásra bocsátott kérdésben.
(3) Ugyanabban a kérdésben helyi népszavazást egy éven belül kitűzni akkor sem lehet, ha a helyi népszavazás eredménytelen volt.
III. FEJEZET
A népi kezdeményezés
10. §
(1) Népi kezdeményezés útján a képviselő-testület elé terjeszthető minden olyan ügy, amelynek eldöntése a képviselő-testület hatáskörébe tartozik.
(2) Népi kezdeményezés benyújtásához legalább 50 tinnyei állandó lakos választópolgár indítványa szükséges, melyet a polgármesterhez kell benyújtani.
(3) A képviselő-testület a benyújtástól számított következő ülésen dönt a népi kezdeményezés tárgyalásáról.
(4) A képviselő-testület a benyújtástól számított következő ülésén, de legkésőbb egy hónapon belül köteles tárgyalni a népi kezdeményezést, ha legalább 80 fő tinnyei állandó lakos választópolgár kezdeményezte.
(5) Népi kezdeményezés esetén az aláírási ívek hitelesítése a 2. §-ban foglaltak szerint történik.
IV. FEJEZET
Záró rendelkezések
11. §
A helyi népszavazás elrendeléséről szóló határozatról, a népi kezdeményezés tárgyát képező ügyről, valamint a népszavazás és népi kezdeményezés eredményéről a lakosságot tájékoztatni kell a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján és a kábeltelevízión keresztül.
12. §
Az Alkotmánybírósághoz alkotmányossági panaszt lehet benyújtani a helyi népszavazás elrendelésének jogszabálysértő elutasítása, lebonyolítása, illetőleg a helyi népi kezdeményezés tárgyalásának jogellenes elutasítása miatt. Az alkotmányossági panaszt a jogszabálysértéstől számított 15 napon belül lehet benyújtani.
13. §
Ezen rendelet a kihirdetés napján lép hatályba. Ezzel egyidejűen hatályát veszti Tinnye község Önkormányzatának 6/1991. (V. 9.) sz. KT. rendelete a helyi népszavazásról és népi kezdeményezésről.
dr. Bak Ferenc dr. Pintér Mária
polgármester jegyző
A rendelet kihirdetve: 1995. november 10. dr. Pintér Mária
Jegyző
Záradékolta: Csoma Sándor
jegyző