9. túra: Jenga, azaz Dévényi Antal kilátó

„A túraleírásokat és fényképeket Cseh Balázs, tinnyei lakos készítette. 
Balázs családjával 2010-ben költözött a településre, rendszeresen fut és kirándul a falu környékén is. 
2020-ban a koronavírus járvány első hulláma során amikor csak a falvaktól, frekventált helyektől távol lehetett a szabadban mozogni, akkor készültek a Tinnye hivatalos honlapon, valamint a falu lakói által létrehozott Facebook csoportban megtalálható túraleírások.”

Azt hiszem ez az a túra, amit nem kell túl bő lére ereszteni: Piliscsabán található a Jenga torony, becsületes nevén a Dévényi Antal-kilátó. 

Hogy ki volt Dévényi Antal? Akit érdekel, kattintson, és olvassa el az erdőmérnök szócikkét a Wikipédián >>>

Nehézségi szint: közepes (van benne itt-ott szintemelkedés, könnyen sétálható és nagyon jól követhető)

Táv: változó, van olyan indulási pont, ahonnan oda-vissza 1,5 km, van, ahonnan inkább 3 km, és persze lehet nagy kört menni, ami inkább 8-10 km lesz.

TIPP ehhez és minden túrához:

Parkolás:

A Jengát minimum két oldalról meg lehet közelíteni, ezáltal parkolni is több helyen lehet:

  • megállhatunk a kilátóhoz közelebbi ponton, ekkor a Széchenyi utca végén érdemes helyet keresni (kék háromszög turistajelzés)
  • vagy indulunk a kb. 2,5-3 km-es túrára, ekkor a Dévényi Antal utca és a Deák Ferenc utca sarkán érdemes parkolni (kék kerülő turistajelzés)

Az általam ajánlott túra kb. 9 km-es, tartalmaz egy kis trükköt, módosítást, mert bár a Dévényi-Deák sarkon álltam meg, de a túra során nem az első lehetőségnél fordultam rá a kilátóra (jelzi tábla), hanem mentem tovább az erdei úton, és hátulról kerültem, egyébként azt a feljárót is jelzi tábla, szóval nem nagyon lehet eltévedni.


Vagy a Széchenyi utcánál parkoljunk, innen kb. 750 méter fel, és ugyanannyi vissza a kanyargós út (kék háromszög), vagy a Deák Ferenc utcánál, onnan kb. oda-vissza összesen kb. 5 km lesz. A kékkel jelölt út viszont inkább 9 km körül van.
Az általam bejárt útvonalon először megérkezünk az első feljáróig (kék elkerülő jelzés balra), viszont ha itt továbbmegyünk, el fogjuk hagyni a pihenőhelyet (asztal, padok), majd elkanyarodunk a hegytől távolódó irányba. Ne ijedjünk meg, vissza fog térni az út, sőt, egyszercsak tábla jelzi, hogy balra forduljunk a kilátó irányába.
 

Itt most farakások voltak, isteni finom frissen vágott fa illattal, bárcsak átjönne a fotón:


Nemrég vághatták ki, isteni finom illat volt!

 

Kövessük a kék elkerülő jelzést, majd egyszercsak egy elágazáshoz fogunk érni (kitartás, azért itt menni kell szépen, kb. 4 km körül fogunk odaérni az elágazáshoz), aztán pedig felérünk a domboldalra, jobbra fordulunk a kék háromszög jelzésre, és pár perc múlva már előttünk is tornyosul a Jenga.
A kilátás magáért beszél.


Piliscsaba, Pilisjászfalu


Itt is naplementébe sikerült belefutni :)

FIGYELEM! A Jenga mögött indul lefelé egy jelöletlen túristaút. Én elkövettem azt a hibát, hogy azon mentem le, de nem igazán ajánlom senkinek. Gyerekkel azért nem, mert tuti végig fogni kell és fától-fáig “esni”, időseknek pedig azért, mert nettó nyaktörő terep. Ha valaki járt már a Vadálló köveknél Visegrád-Dömös térségében és a meredek oldalról ment, na hát ez még annál is rosszabb terep. Esküszöm fától fáig kapaszkodva kellett leereszkedni ott. Mondjuk tuti emlékezetes élmény, de ha mégis belevágunk, próbáljuk meg nem lábtöréssel emlékezetessé tenni.

< Vissza a látnivalókhoz